Egy kora őszi délután volt. A főiskola legnagyobb előadótermében már zsúfolásig ültek a diákok, amikor egy 18 éves lány belépett. Neki már csak a hideg kőlépcső jutott.
Leült. Az előadás izgalmas volt, figyelt, jegyzetelt – de hamarosan már semmi mást nem érzett, csak a jéghideg kő szorítását. Először kényelmetlen volt, aztán elviselhetetlen. Fel akart állni, kimenni, segítséget kérni. De nem volt hozzá bátorsága.
És így, két órán át mozdulatlanul ült a fagyos lépcsőn. Nem tudta, hogy ezzel az aprónak tűnő döntéssel az egész következő huszonöt évét megpecsételte.
Huszonöt év fájdalom.
Huszonöt év kínos helyzet, szégyen, tehetetlenség.
Huszonöt év hiábavaló próbálkozás, orvosok, kezelések, táplálékkiegészítők – eredmény nélkül. Végül már csak a műtét maradt volna.
Közben teltek az évek: férjhez ment, három gyermeke született, elvált, új kapcsolatban újabb gyermek jött, és a probléma csak súlyosbodott. Ő pedig lassan feladta a reményt.
És akkor, huszonöt év után, találkozott valamivel, amiben eleinte maga sem hitt. Mégis kipróbálta. Három hónap múlva megtörtént a lehetetlen: a huszonöt évnyi szenvedés véget ért.
Ott és akkor könnyek között értette meg: mindvégig létezett a megoldás, csak nem tudott róla. Ekkor eldöntötte: nem tarthatja meg magának. Másoknak is joguk van választani. Joguk van a szabadsághoz, az egészséghez, a fájdalom nélküli élethez.
És most hadd mondjam el neked a legfontosabbat:
Az a lány… ÉN voltam.
Én ültem ott a hideg lépcsőn. Én cipeltem magammal huszonöt évig a fájdalmat. És én vagyok az, aki ma már emberek százainak segít visszakapni az életét.
Ezért lett a küldetésem, hogy másokat is elvezessek a változáshoz.
És most hozzád fordulok:
Ha valaha is érezted, hogy nem a helyeden vagy…
Ha úgy éltél, hogy le kellett mondanod az álmaidról…
Ha úgy érzed, mintha nem a saját életedet élnéd…
Akkor kérlek, ne halogass tovább!
Mert egyetlen döntés elég ahhoz, hogy örökre megváltozzon az életed.
