Kérdezz bátran, vagy írd meg, milyen problémára keresel megoldást. Hamarosan felveszem veled a kapcsolatot.
A konzultációk és kezelések előre egyeztetett időpontban történnek!
„Kedves Kriszta! Még egyszer köszönöm a csütörtökit. Vártam kicsit azzal, hogy milyen tapasztalatot írjak a kezelés után, de most már egyértelműen látszik mi változott. Aznap az allergiám teljesen elmúlt, nem kellett orrot fújni egyáltalán,…
teljesen tiszta volt az orrom, tökéletesen kaptam levegőt. Emellett ilyen nagy melegben általában el szoktam pilledni délután, aznap ez egyáltalán nem volt így, friss és energikus voltam egész nap. Azt gondolom, hogy ez valóban elég jó változás egy egy órás kezelés után. Így mindenképpen jót fog tenni az az egy hónapos próbaidő.”
„A térdemben porckopás van, ez már régóta megállapított dolog, meg földagad, meg nem bírtam hajlítani rendesen, meg a lépcsőzés is nehéz volt, és miután a legelső alkalommal megtörtént az a kicsi kezelés (egy egészség fesztiválon), már akkor is éreztem javulást. …
Azóta is másképp érzem a térdem „fájását”, éjszaka is nagyon sokat fájt az Önnel való találkozás előtt, most meg, hát nem múlik el a fájdalom, de nem érzem úgy, mint akkor. Ezt le is kopogom, mert ez tényleg így volt! Örülök, hogy megtaláltam a BEMER-t, illetve azáltal Önnel is találkoztam. Ezek a kezelések javítottak az állapotomon is és a fájdalmamon is, és úgy mint a korábbi kezelésnél is ilyen „fölkavarást” érzek magamon, tehát frissítést, másképp érzem magam tulajdonképpen. Örülök, hogy találkoztunk!”
„Köszönöm a segítséget! Valóban életek múlnak kicsiny dolgokon, például egy egyszerű beszélgetéssel rálátást adtál nekem is Kriszti! Egy híres budapesti daganatsebész szavai megerősitettek engem is teljes mértékben azokban a információkban…
amit Krisztitől hallottam egy évvel ezelőtt. Egy kicsit sem kételkedem a termékben mert amióta szedem javultak az eredményeim! Köszönöm neked Kriszti! Hálás vagyok!”
„Szia! Azt veszem észre hogy a kisfiam pl tavaly végig ilyen orrsrayket kapott meg antihisztamint mert nem kapott az orrán levegőt most még leálltak vele és az orrán veszi mikor alszik. Kislányom alig esett bele a betegségbe miközben mi körülötte betegek voltunk…
De talán mi is gyorsan átestünk rajta a férjemmel bízom benne h majd egyre kevesebbet is esünk bele. Optimista vagyok. 🙂 Jók a tapasztalatok.
Dédinek a füle nagyon sokat javult de anyu is mondogatta csak szegénnyel kevesebbet találkoztam
Szóval ilyen rövid idő alatt is bőven van változás. Szóval nagyon reménykedek a hosszútávú hatásaiban is.”
„2023. április 22-én félmaratont futottam Bemer terápiát követően. Előtte
hétvégén a Szeged maraton félmaratoni verzióját teljesítettem. Könnyed, jó hangulatú verseny volt. Most nemcsak az edzésekkel, hanem a…
Bemer-rel is készültem: a verseny előtt egy héttel minden nap segítségül hívtam
a készüléket. A lábamban bíztam, a tüdőm kapacitásától kissé tartottam. Már a
versenytáv felénél éreztem, hogy nem jelentkezik a szokásos fáradság és szépen
fogynak a kilométerek. Az igazi meglepetést a táv vége felé éreztem: 17 km
megtétele után is könnyű volt a légzésem, stabil a hangulatom, rendezett a
mozgásom.
Lelkileg nagy megerősítés ez: tovább fogyasztottam a kilométereket.
A cél előtt már több sportoló zilált mellettem. A nem megfelelő oxigénellátás és
a fokozott tempó miatt fordul ez elő. Nekem ilyen jellegű fizikai tünetem nem
jelentkezett.
Nekem sokat segített a futásban a Bemer készülék!”
„Szia Krisztina! Ígértem,hogy jelentkezek. Az abszolút pozitívum,hogy gyógyszer nélkül vészeltem át az éjszakát és azóta sem vettem be. Zsibbadást érzek majdnem folyamatosan,de a fájdalom egyértelműen csökkent! Nagyon boldog vagyok!”
„Kedves Krisztina!
Találkozásunk óta nagyon sokat javult a közérzetem. Sok pozitív dolgot tapasztaltam meg. Ezért hálás köszönettel tartozom.”
„Szia Krisztina! Köszönöm, hogy segítettél a problémám megoldásában.
Mindig naprakész, figyelmes és kedves voltál. Csodálom az erős és a kitartásod. Pozitív személyiség vagy és nagyon jól bánsz az emberrel.
Minden jót és így tovább.
„Kedves Kriszti!
Örülök, hogy megismertelek és rajtad keresztül megismertem a BEMER terápiát is. Mindig szívesen jövök kezelésre, kellemes a környezet, jó a kiszolgálás, fel lehet töltődni, ki lehet kapcsolni nálad. Köszönöm a lehetőséget.”
„Kedves Kriszta! Nagyon hálás vagyok a felajánlott lehetőségért. A változás kézzel fogható, minden kezelés után éreztem, hogy a testem felderült, egyre jobban áramlott bennem a vér. A törött vállam miatt jöttem hozzád és biztos vagyok benne, hogy…
nagy szerepe volt a kezeléseknek abban, hogy a sérülés jól gyógyult mindenféle kötőszöveti elváltozás nélkül, ami ilyenkor a legtöbb vállműtöttnek a problémája.
Köszönöm szépen, a legjobb szívvel ajánlom a BEMER terápiát másoknak.”